Magamról

Saját fotó
Hungary
Egy kedves barátnőm ötlete a "Házias Ízek" címe,úgy döntöttem, hogy amit remekelek megosztom veletek. Amit megtanultam-megfőztem és sütöttem-lefényképeztem-feltöltöttük. Saját képeim vannak fent.

2010. november 22., hétfő

ez a tupper világ rabul ejt

Ki ne szeretne egészséges életet élni önsanyargatás helyett? Én igen!
Még ezzel a termékkel most kezdek ismerkedni, voltam
Tupper bemutatón is, sőt én is szeretnék vendéglátó is lenni.Ami fontos szeretnék ilyet vásárolni.De a férjem nem adta rá az áldását.Így egyenlőre marad az álmodozás.Ami remélem valóra fog válni.
Nézzük én mit választanék:


http://www.tupperware.hu itt találtok több terméket is.
Sokat gondolkodok rajtuk,mert nem kicsi befektetés lenne.De ha azt nézem ,hogy gyors kaját kell készíteni, akkor az legyen egészséges, időt-olajat-gázt lehessen spórolni.
Érvelések:
1)spórolhatok /gáz-olaj-víz-idő-pénz/
gáz: mások tapasztalatából amit merítettem: Tartalék lángon is lehet főzni,ellőtte persze nagy amíg felmellegedik az edény aztán tartalék láng,kb 15-20 perc forralni az ételt aztán leveszem a tűzről és fedő alatt hagyom. Elmehetek piacra vagy nagytakartást végezhetek.Amire eljön az ebéd idő kész van, még forrón tartja az ételt.
olaj:2-3 csepp vagy 1 evőkanálnyi sőt az sem kell.
víz:nem lesz sok mosogatni való.
Például túróscsuszát főzzünk.
Számoljunk 1, kell hozzá egy fazék, hogy kifőzd a tésztát, bő-sós-olajos vízben.
2, Amikor kifőtt szűrd le a tésztát,és öblíteni is szoktam mert ragacsos, a tápértékes vizet kiönthetem a lefolyóba (vagy ha van disznó akkor annak, de mivel nincs így lefolyó.)a tésztára szoktam olajat önteni hogy ne ragadjon össze.
3,egy edénybe kikeverem a tejfőlt és a túrót hozzá öntöm a kifőtt tésztát és jól elkeverem.
4, ha tepertőt is akkarok akkor azt még külön.
Három edényt használtam fel, de ott maradt tápértékes tésztalevem és a tejföl maradvány is.
De a tupperes edényben készült túros csusza menetét írom le ahogy láttam.
1,felmelegítette az edényt bele öntötte a tésztát olaj nélkül( sőt nem kértük tepertőt sem)
pírította közben mixelő pohárba beleöntötte a tejfölt a maradékot szilikonos kanállal kikaparta annyira ,hogy öblíteni se kellett, kevés vízzel pici sóval összerázta aztán a tésztához öntötte, de még apohrba kevés vizet öntött elmosva a poharat és a tésztához öntötte. Lefedte és kb 15-20 percig párolta ,amikor felforrt lezárta a gázt és félreraktuk.A túrót is hozzákevertük és hagytuk egy kicsit pihenni. Ha tepertőt is szerettünk volna hozzá akkor előtte bacon szalonna kockákat pírítunk félrerakjuk és a visszamaradt zsíradékban készítjük el. Amiben készítettük a tésztát, és a szilikonos kanál lett mosatlan. A tápérték is megmaradt.
idő: hamar kész van minden és nem kell annyit pepcselni még az egyszerű túrós csuszával sem.
pénz: nos, pénzbe kerűl a víz,a gáz és amit főzzünk, mint a tejföl , benne marad, mert nem bírjuk teljesen kikapirgálni.Ahol jószág nincs a tésztalé megy a lefolyóba.Vagy pénzbe kerülnek az edényeink,mert hogy az edényeimet lekellene cserélnem, mert némelyiknek jön lefele a zománca.Nem beszélve a műanyagjaimról,néhányat dobálhatok ki.nem lehet bennük tárolni mert kifolyik a leve,vagy 2-3 napnál tovább semmit nem lehet megtartani mert megfonnyad, bebarnul stb...
2)Egészségesen táplálkozhatunk
Gyors kaja kell,főleg azoknál ahol a háziasszony is dolgozik, amikor haza megy fáradtan a munkahelyéről akkor egy másik műszakot letőlteni a konyhában,hogy az éhes bandát jól lakassa.És nem mindegy ,hogy tápláló,egészséges ételekkel vagy össze csappott zsíros mismancs kerül az asztalra.ja és még nem beszéltem arról,hogy este 10 -11 órakor beesünk az ágyba,mert még el kell mosogatni,pakolni, fűrdeni. Gyors kaja kell: akkor is amikor egy kicsit a háziasszonynak is kikell kapcsolódnia a sok hajtás mellett, szeretünk vásárolni és amikor olcsóságott vagy akciós termékeket keresünk sajnos nem egy boltot kell bejárnunk,hanem többet sőt vidékre is elutazunk a spórolásos bevásárlás érdekében. Ekkor is készíteni kell kaját és nálam általában est ebéd van hétvégén
mert elhúzódik az idő.
A férjem megveszi az óhajtott edényeket már folyamatban van, 2 hét múlva megkapom. Kaptam még 50 ezer Ft-os vásárlási utalványt.Ezt december 13-án vásárolom le és részt veszek egy Tupperware képzésen,mivel Tanácsadónő lettem.Már nagyon várom az edények használatát.Remélem ez a döntés nem volt vakmerő,sokan azt mondják nagyon jó termékek és nagyon sokáig használhatom,nem kell lecserélni,időt-energiát -pénzt sporólhatok meg,és egészséges ételeket főzhetek. Érdeklődésem nem csökkent ez a világ iránt. De úgy döntöttem, hogy egyenlőre nem merülök bele.

  





Nagy meglepetésemre a Tupperwaretól kaptam ajándékot. Nem is gondoltam, hogy ők gondolnak rám. Majd a képet felrakom. Gyors kelesztőtálat egy tároló tálat amiben pucolt zöldség féléket pakolhatok bele , és egy kis piros tálat amiben a maradék levest is bele tehetem és a tetejét rácuppantom és nem fog kifolyni, így szállíthatok benne levest vagy folyékony cuccot. Igaz a kelesztőtál nagyon megnyerte a tetszésem és majdnem minden nap kelt tésztát dagasztok és kelesztek benne. Első alkalommal bedagasztottam a tésztát és amikor megkel a teteje pukkanva félre csúszik amikor kész. Nos a reakcióm úgy megugrottam, mert megijesztett. Úgy gondoltam, hogy szeretnék bemutatót tartani ismerőseimnek és a kelesztett dolgokkal fogok ügyködni.
Folyt.köv.






2010. november 10., szerda

Édes élet



pici fiam kedvence a vonat.Elkésztettem neki sütiből a mozdonyt,nem sikerült olyan jól
ahogy szerettem volna. Lényeg neki tetszett.

Amivel mindíg szemezek és a pici fiam is, egy
szer megfogom valósítani.



Bátorságot Kiskuktától merítek http://kiskukta.blogspot.com








Töltöttfasírt



folyt.köv.

2010. augusztus 3., kedd

gyümölcskosár





Saját gyártmány

Tegnap férjem hozott dinnyét, és kikellet próbálnom,hogy dinnyekosarat faragjak. Az ötlet nem az enyém,neten szörföztem amikor felfedeztem a dinnyekosarat és aképét el is mentettem,guszta volt a látványa.De nem tudom kié volt. Tegnap vagy tegnap előtt Benke Laci bácsi fabrikált egy ilyen kosarat.Úgy döntöttem ki kell próbálni,egy kicsit gyakoroltam csak, hogy hibás mert egy cakkot lefaragtam belőle, és kanállal vájtam ki és tök üres. De ez a gyakorlás klassz volt,úgy-hogy be kell szereznem egy fagyi adagolót és persze gyümölcsöket.



2010. július 4., vasárnap

narancsoskacsa

Gyros tzatzikival és szivárvány szelettel














Gyros
60 dkg húst felkockázok, egy tálba pakolom és 3-4 ek.olajat,1 ek. gyros fűszerkeverék vagy (oregánó,bors,rozmaring,kevés őrölt pirospaprika,tengeri só keveréke) jól elkeverem a husikat és kb.félórát állni hagyom.
Tepsibe olajat öntök és a húst is belepakolom,3-4 gerezd fokhagymát reszelek rá és a sütőbe pirítom. Serpenyőben is meglehet pirítani, forró olajba rakom a húst és a fokhagymát rá reszelem,befűszerezem és addig pirítjuk amíg a hús megpuhul.
Lehet pitába tölteni sok-sok zöldséggel.

Tzatziki

5dl natúr joghurtot egy szita vagy textilpelenka segítségével lecsöpögtetem a savóját ( a savót felhasználhatjuk savanyú levesbe). 1-2 órát várni kell,sőt egy egész éjszakát is hagyhatod .
Ha sűrgős akkor fele joghurt, fele tejfől. Lényeg sűrű krém lesz belőle.
1 kígyóuborkát vagy 2db fürtös ubit megmosom és lereszelem nagy lyukú reszelőn.megsózom egy kicsit állni hagyjuk,jól kinyomkodom és belekeverem a joghurt krémbe, a 2-3 gerezd reszelt fokhagymát is. Hagyjuk állni,hogy összeérjenek az ízek.

Szivárvány szelet

Hozzávalók: 8db keményre főzött tojás,3dl majonéz,10dkg zöldborsó megfőzve,1 nagy répa megfőzve és felkockázva,2dl víz,1 húsleveskocka,8 szelet sonka, 1tasak (25 grammos) étkezési zselatin,1dl tejfől.

Elkészítés:4 tojássárgáját elkeverem majonézzel,tejfőllel. 4 tojás fehérjét felkockázom ,és belekeverem,zöldborsót,sárgarépát is.A vízbe leveskockát és a zselatint összeforralom.Amikor kihűlt összekeverem a majonézes masszával.
Egy őzgerincformát kibélelek alufóliával és belefektettem 4 szelet sonkát,erre öntöm a massza felét majd sorba egymás mellé rakom a maradék 4 egész tojást.A maradék masszát ráöntöm és befedem a maradék sonkával. Néhány óráig pihentetni a hűtőben,hogy megdermedjen.Aztán kiborítom egy tálcára és szeletelem.
Ön magában is fincsi hideg tálként.

2010. július 3., szombat

2010. június 23., szerda

Sajtos,tojásos nokedli sűlt szalonnával



40dkg lisztből és 3 tojásból nokedlit kavarok,bő-sós vízbe szaggatom,megfőzöm.A 2 tojást,sóval és 2ek tejfőlel elkavarom és félre teszem.Egy serpenyőben a 10dkg bacon szalonnát ropogósra sütöm.A vissza maradt zsírjába 2-3 gerezd zuzott fokhagymát és 1 csokor apróra vágott petrezselyem zőldet píritok-és a kész galuskákat beleforgatom, forrósítom és a tojásos tejfőlt ráöntöm, sütjük, mint a rántottát.A végén 7dkg vajat 8dkg reszelt sajtot keverek hozzá.
Tálalásnál egy lapos tányér közepére szedek a nokedliból és a tetejére teszek a szalonnából és reszelt sajttal díszítem.
Savanyúsággal vagy salátával tálaljuk.

2010. június 22., kedd

Tökfőzelék alma helyet

Egy sonka tököt meghámozom, a magházat kikanalazom,kockákra vágom.
Egy fazékba teszem és citromlével,cukorral,őrölt fahéjjal megszórom és fedő-alatt puhára párolom.
Kevés vizet öntök alá ami éppen ellepi.A vanília ízű pudingporral elkevert tejfőllel elkavarom.
Rántott parizerrel tálalom.

Tök-mánia



Tökös-meggyes piskótarolád

Amikor sütöttem a hamis almást, a zsenge töknek a magházát nem dobtam ki.Meg pároltam citrom,cukor és fahéjjal.Botmixerrel pépesítettem és újból a tűzre tettem és tejfölös lisztes habarással besűrítettem.Hideg vízbe állítva hűtöttem.

Piskótarolád:5 tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá vertem,a tojássárgáját elkevertem 5 ek. cukorral és óvatosan a habhoz forgattam,aztán 4ek. liszt és 1kk sütőporos keveréket belekevertem. Forró sütőben tű próbáig sütni.Még melegen konyharuha segítségével feltekertem. Megtöltöttem a tök krémmel és magozott meggyet tettem egy sorba. Feltekertem és fahéjjas porcukorral megszórtam.






Anyukám mesélte, hogy amikor-főzőtt tökfőzeléket. Mi belemostuk a kezünket és a plafonon is a tökfőzelék-vigyorgot.Nem szerettük, és a lányaim se szeretik. Azóta az ízlésem változott és szeretem,sok mindent lehet főzni belőle.Gyerekeimmel próbáltam megszerettetni, egy kis trükkel.Sikerült, mert semmit nem vettek észre.

HAMIS ALMÁS LEPÉNY

Tészta:
1 tojás, 15dkg margarin vagy zsír, 2 ek tejfől, csipet só, 1ek cukor,3/4 cs. sütőpor és annyi-lisztet, hogy jó nyújtható legyen.
Töltelék:
1 kg tisztított tököt lereszelem egy lábasba,1 citrom reszelt héja és a leve,2-3ek.cukor, 1tk.őrölt fahéjjal puhára párolom. Amikor kész félreteszem,(Ha volna leve tegyünk hozzá zsemlemorzsát)A tésztát ketté osztom és az egyik felét sütőpapíros tepsibe nyújtom. Megszórom zsemlemorzsával és ráteszem a tök tölteléket,megszórni zsemlemorzsával és rányújtom a tészta másik felét.Tojássárgájával megkenni és villával megszurkálom.
Előmelegített sütőbe tolom és tű próbáig sütni. Amikor kész kockára szelem és porcukorral megszórom.



Lusta lángos


Amikor megtaláltam ezt a receptet nagyon örültem neki, mert nem sok időt vesz el és hűtőbe rakom a nyers tésztát olajos zacskóba, 1 hétig eláll.Azért is jó,mert ha nincs tojás vagy méreg drága anélkül is lehet elkészíteni.



3dkg élesztő, 1,5 l tej, 1kg liszt, 2dl tejfől, 1 ek.só~ jól-összegyurom,hogy
ne túl lágy tésztát kapjunk. Melleg helyen keleszteni. A tésztából annyit vegyünk el,amennyit sütni akarunk.
Tölthetjük tejfölös-sajtosan,lehet sima,fokhagymás.Kiakarom próbálni káposztásan is,meg virslis-sajtosan.



Holland sajtos csirke

HOLLAND SATOS CSIRKE

Egy kb.1 kg-os megtisztított és kizsigerelt csirkét 8 részre osztom,besózom és borsozom.Tepsibe rakom és olajozom a husikat, és közepesen forró-sütőben sütöm puhulásig,közben locsolni a zsírjával.A mártáshoz 5dl levest(lehet kockából is) felforralok. Az 5dkg margarint-a 2ek liszttel világos rántást készítek, tettem bele 1 csoko apróra vágott petrezselyem zöldet,2 gerezd zuzott fokhagymát.A forró levest állandó keverés közben-ráöntöm.Amikor besűrűsödik lehúzom és bele keverek 10dkg edami sajtot(én-trapistát-raktam) Amikor a pipi puha le a fóliával és ezt a sajtos rántást ráöntöm a husira és vissza tolom a sütőbe kb. 10 percre.
Tálaltam piros paprikával,uborkával,paradicsommal,tv paprikával és főt rizssel.

{Aprólékából húslevest főztem.}

2010. június 18., péntek

Paradicsomos-húsgombóc

Ismét hétvége. Ma megfőztem mai-napra és holnapra is, mert szeretnék kimenni a piacra és délután beteglátogatóba.
A mai napra főztem paradicsomos húsgombócot.Macerásan készítettem el, így még nem főztem.
Vettem pulyka darált alsó-combot,úgy van becsomagolva, mint egy felvágott.Csak mielőtt használni akarjuk kiolvadás után megkell párolni.

Paradicsomos hús
gombóc
Serpe
nyőben 2-3 ek. olajat hevítek,belerakom a húst,só,bors,fokhagymát és egy csokor aprított petrezselyemzöldet teszek bele.Fehéredésig sütjük. Eresztet levet,nem baj amikor kész a hús leöntöm egy fazékba és félre rakom.
A darált-hús kihűlt belerakok 1 tasak főzős rizst,zsemlemorzsát annyit amennyit felvesz.A tojás nagyságától függ, 6db-ott tettem bele és gyúrtam amíg összeáll.Golyókat formálok belőlük.
A félre rakott levet felöntöm kb. 1 liter vízzel,amikor forr leveskockát dobok bele.Aztán jöhetnek a gombócok egyszerre 5-6 darabot főzők meg.Amikor megpuhult a rizs akkor kész van.Félre rakom.

Paradicsomszósz
Egy kis-üveg 360grammos sűrített-paradicsomot-elkeverek 3 ek.liszttel és egy kis vízzel és ezzel besűrítem a gombócok levét.Ízlés szerint tehetünk bele 3 ek. cukrot.
Tálalásnál annyi gombócot rakunk a tányérra amennyit enni szeretnénk, és a szószból tegyünk a tetejére.

2010. június 16., szerda

Tejfölös piskóta meggyszósszal





Tejfölös piskóta meggyszósszal

Ma szerettem volna sütni máktortát meggyágyon.Lányomat elküldtem a szomszédos boltba,de nem volt mák.Na akkor gondolkodjak, hogy mit süssek, meggyeslepényt, nem tudtam volna, mert amíg a lányom boltba volt én addigra megfőztem a meggyszószt.Készítettem a mákospiskóta helyett egy tejfölöset.

3 egész tojást, 1Odkg cukorral, pici sóval habosra kevertem,fehéredésig.Kanalanként adagoltam a 3dl tejfőlt még 5 percig habverőzztem. 3Odkg réteslisztbe 1 tasak sütőport keverek és beleszitálom a masszába, jól elkeverem.Sütőpapíros tepsibe öntöm,(legközelebb tortaformába öntöm).Előmellegített sütőben 3O percig sütöm.Amikor megsűlt rombusz alakura szeljük, egy lapos tányérrra rakom a meggyszószt.és a piskótákat ráfekektettem és porcukorral megszórom.

Meggyágy

5Odkg meggyet kimagozni és cukrozni, fahéjjal-állni hagyni.Annyi vízzel felöntöm,hogy ellepje és felfőzzük.Eggyet forrt 1 tasak vaniliás vagy puncs ízű pudingporral besűrítjük.




2010. június 15., kedd

Kedvenc-ebédek

Ezt-az ételt két napra készítettem, szombatra. Vasárnapra a tejfölös csirkemellét-sütöttem.
Húsleves:Két egész bontott csirkét szétosztok.Levesnek, sűlthúsnak,tejszínes-csirkamellnek.Leszedem a hájat és kisütöm tepertőnek.
A fazékba belepakolom a lábait,fejét,nyakát, farhát-felsőrészét, mellcsontot (erről lefejtettem a mellehúsát) és a belső részeit.-sózom-és-felengedem-annyi-vízzel,hogy-ellepje.A habját leszedem,amikor már nem habzik tegyük bele a zöldségeket.-Zőldségek:3db répa,2db zőldség,fél karalábé,két-szelet zeller,fokhagyma,hagyma,(én tettem bele egy kis zsenge cukkinit,és-zöldborsót-de ezt a végén.)Amikor megfőt a husi szedjük ki mindent, a levét leszüröm egy kicsit kiszedek belőle külön főzöm a tésztát. Ízesíteni-húsleveskockával.

Sűlthús:
A zsírjával kikenek egy kisebb tepsit. Befűszerezem só,bors,fokhagymával a szárnyát, alsó-felső combját és a farhátát azaz azt a részét amin a farkincája van.
Alufóliával befedjük és készre párolom, amikor kész fólia nélkül pirosra sütjük. (Ha kifogy az alufóliám, nekem van két egyforma kistepsim és azzal fedem be).
Tejf
ölös csirkemell:
A 4 darab mellét besózom,borsozom és kikent tepsibe sorba rakom. Liszttel megszórom a húst és 2-3 dl tejfőlt rásimítom,egy zsenge cukkinit is te
szek bele apróra vágva, és bőségesen megszórom reszelt sajttal. Alufóliával befedjük és puhára párolom, amikor kész leveszem a fóliát és pirosra sütöm.


1-Köret: Sűltkrumpli

Az újkrumpliból abból is az aprókat veszek ez olcsóbb de megéri, körübelül 2,5 kg.Bő -sós vízben főzöm, héjastól. Amikor megpuhult és kihűlt szedjük le a héját. Közben egy nagy lábasban 1liter-olajat öntök és amikor forró, a krumplikat megsütöm benne.
Kiszedem papírtörlőre aztán sózzuk le.

2-Köret:Firenzei zöldborsó(én-másként készítem).
A csirke-tepertő zsírjába apróra vágott 3 gerezd fokhagymát,5Odkg zsenge zöldborsót, két csokor apróra vágott zöldséglevelet, tengeri sót serpenyőbe párolok, amíg megpuhul a zöldborsó.
A végén hozzá keverek 2Odkg reszelt sajtot(én házisajtot tettem bele, mert az nem olvad el olyan hamar).

Desszert:Hamis madártej
Ezt a desszertet nagyon szeretem, Szoó Judittól a Kilófaló süti könyvből találtam és főztem meg.
Igaz én nem diabetikusan készítettem el.A diabetikus receptjét megtalálod:
http://hazisuti.lapunk.hu oldalán. Most jöjjön a remekelés.

1 liter tejjel, 3ek cukorral, 2 zacskó vaniliás cukorral és 1zacskó főzős vaniliás ízű pudingporral készre főzöm. 2 dl tejszint (én Hulala tejszínt szoktam használni),keményre felverem.
Szétosztom tálkákba és ha kihűlt a tejszínhabot a tetejére kanalazom.Hidegen a legfinomabb.




2010. június 10., csütörtök

Torták

Lúdláb-torta

Piskót
a:
3db tojássárgáját, 3ek.cukorral habosra keverem,
apránként 3ek. lisztet, 1ek. kakaóport is.
A tojásfehérje keményhabját ó
vatosan hozzá forgatom. A masszát sütőpapíros tortaformába öntöm. Előmellegített sütőbe tolom, 18O fokon 18-2O percig sütni.
Megsűlt, rácsra borítani és hagyjuk hűlni,papírt lehúzni.

Krém.
Egy kisfazékban 1 csomag vaníliáspudingport, 1ek. kakaóport, 3ek cukorral elkeverem és 3dl tejjel felöntöm. Simára elkeverem és lassútűzön folyamatos keverés mellett sűrűre főzöm.Tűzről levéve 1Odkg étcsokit beletőrdelek. Addig keverem amíg el nem olvad. Hakihűlt, habosra kikavart 2Odkg vajat és a fél üveg magozott, lecseppegtetett meggyet hozzá keverem
. Elsimítom a tortalapon és a hűtőbe felejtem megdermedésig, tetejét 2Odkg tortabevonóval bevonom.





Vakond-dúrás torta

5db tojássárgáját és 4ek. cukorral (édesítőszerrel) habosra keverem.
Belecsorgatom az 1dl olajat.-5ek. lisztet, 2ek. kakaó
port és 1csomag sütőport összevegyítek.
Majd hozzá forgatom a tojásfehérje felvert habját.-26cm papírral bélelt tortaformába ötöm a masszát.-Középfokon 30'sütöm. Kiöntöm egy rácsra és hűlni hagyom.
Kihűlt, kiskanál segítsé
gével kikaparom a közepét úgy,hogy 2 cm perem maradjon.
A kikapart tésztát szétmorzsolom.

KRÉM:
5dl tejszínt, 2ek.porcukorral és a 2 csomag habfixálóval kemény-habbá verem.
Lyukas-kanál segítségével hozzá forgatom a 8dkg tortadarát.
A meghámozott banánt megfelezem és citromlével bedörzsöljü
k.
A lapos oldalukkal a torta közepébe fektettem. A tejszínt félkörbe kupacolom.
A szétmorzsolt tésztát rászórom.Egy éjszakát hagyjuk pihenni (ha a süti szörnyek fel-nem-falják).



Coca cola torta


Piskóta:20 dkg vajat, 20 dkg cukrot, jól eékeverem hozzáadom a 3 egész tojést és jól elkeverem. hozzá keverek 2 csomag vaniliás cukrot és egy egész narancs héját, és a levét.
A 2,5 dl colát 1dl tejjel összekutyulom.
A 35dkg lisztet és 3 ek.kakaóport, 1 kk.szódabikarbónát a tojásos masszához szitálom.
Hozzá keverem a colás tejet. Jól összedolgozom a masszát és hozzá keverek 10 dkg csokit darabokra tőrve.(a csoki lehet 5dkg ét- 5dkg tej csoki). 22-23 cm átmérőjü tortaformát kibélelek sütőpapírral és a masszát beleöntöm. 200 fokon sütöm 1 órát. Tűpróbáig sütöm.
(ujjunkkal nézzük meg ha a teteje nem rugalmas nem lötyög akkor jó, én tű próbáig sütöttem nem szeretem ha híg). ha nagyon sülne takarjuk be fóliával.

Csokimáz: 5dkg vaj, fél dl cola, 3 ek. kakaópor és 20 dkg cukrot egy edénybe pakolom és felforralom, állandó keverés mellett a forralástól számítva még 3-4percig forrni hagyom.
Amikor megsült a tortám kettévágtam és baracklekvárral megkentem (vagy bár milyen más krém is megteszi). Ráöntöm a colás csokimázt közepétől kiindulva hagyom hogy az oldalán lecsorogjon. Másnap nagyon finom, főleg ha a sütiszörnyek nem falják fel, még az nap.




Bevezető




Házias ízek
Egy kedves barátnőm ötlete volt ez a cím.Úgy döntöttem,hogy amit tanultam,megfőztem,megsütöttem,
lefényképeztem és ezeket-megosztom veletek.
Ugyan is ahány ház annyi szokás. Sokféle ötleteket tanulhatunk egymástól. Bede Róbert azt mondta, "lelke van az ételnek". Milyen igaza van.
-Bejárjuk a várost olcsóbb élelmeket megvásárolni.
-Minden nap a konyhában ügyeskedünk,hogy tápláló ételeket főzzünk vagy süssünk.
-Igyekszünk szépen,gusztusosan megteríteni is.
-Persze a család és magunk egészségére ügyelve.

Mindenkinek jó egészséget és jó étvágyat kívánok.
Ne feledjétek
" a szakáccsal nem szabad rosszban lenni"!-Mert nem kapsz enni.
Üdvözlettel-----Eperis-----